elhagyom az oldalt Tovább
 
 

 

 

Tisztelt Látogató!

 
Mindenek előtt a segítségüket szeretném kérni! Az oldalak készítése során az 1970-es években kiadott Schwarczmann Pál professzor úr által szerkesztett Ápolástan tankönyv, illetve a Dr. Dlusztus Béla által jegyzett Sebészet tankönyv kiváló ábráiból szeretnék néhányat felhasználni. A Medicina kiadótól kapott információm szerint az ábrák szerzői jogával már a kiadó nem rendelkezik, de a grafikusok elérhetőségét nem kaptam meg a kiadótól. Így aki tudja Kovács Tibor, dr. Várnai Ferencné és Molnár Ottó grafikusuk (esetleg az ábrák szerzői jogának tulajdonosainak) elérhetőségét, kérem juttassa el számomra, hogy a grafikák felhasználási engedélyének kérelmét eljuttathassam!
 
Az oldal egy ideig nem volt elérhető. Szerettem volna kicsit átszerkeszteni, aktualizálni. A kialakult koronavírus járvány miatt azonban úgy döntöttem, legyen újra elérhető az oldal. Igaz, a struktúra nem a jelenlegi képzési programot követi. A megítélésem szerint, így is sok segítséget tud adni.
 
Az ANATÓMIA tantárgyhoz készített web-lapom sikere arra ösztönzött, hogy (előbb csak az általam tanított tantárgyakhoz) vázlatokat, összefoglalókat és szemléltető anyagokat készítsek amely a következő lapokon olvashatók/láthatók.
 
Tehát, Kedves Látogató! A következő lapokon nem tankönyv található! Munkámmal nem kívánok versenyre kelni sem az Emberi Erőforrás Fejlesztési Főigazgatóság (volt ETI), sem a Medicina Könyvkiadó, sem a Semmelweis Kiadó, sem más kiadók nyomtatott anyagaival, hiszen egy internetes oldal egészen más lehetőségekkel rendelkezik.
 
Amióta elkészítettem az első internetes munkám, majd annak fejlesztését, azóta harmadszor kényszerülök átszerkeszteni a web-lapot. Sok embertől, cégtől, vállalattól, intézménytől kaptam segítséget (ezt mindenütt nevesítve meg is köszönök), mások viszont akarva, akaratlanul akadályozták a munkám (őket takarja jótékony homály)!
 
Továbbra is szándékomban áll az oldal folyamatos fejlesztése. Ez azonban a tanítási órák tartása mellett elég lassan halad. Kérem, mindenki higgye el! Egyetlen kész anyagot sem tartok vissza, így kérem senki se keressen meg azért, hogy valamely tananyag/tétel elkészülte után érdeklődjön!

 

Titkon az remélem, hogy egyszer sikerül egy olyan oldalt készítenem, ami évekig (netán évtizedekig megállja a helyét)! Olyat, ahol a hallgatók még évek múlva is használható anyagot találnak a tanuláshoz, ahogy a tanítás során még mai napig is a Schwarzmann professzor úr által, közel ötven éve szerkesztett Ápolástan könyvhez nyúlok vissza.
 
Tekintettel arra, hogy nincs a zsebemben a bölcsek köve és orvosi diplomával sem rendelkezem, kérek minden látogatót, hogy a következő web-lapon észlelt hibákat, tévedéseket, elírásokat jelezzék, hogy az oldal használói helyes ismeretekre tehessenek szert!

 

Ugyanakkor, örömmel és köszönettel veszek minden kritikát és a továbbfejlesztésre vonatkozó ötletet!
 
Végezetül, a munkámat néhai

Dr. Tóth Gáborné docens asszonynak

ajánlom, akit tanári példaképemnek tartok! Bármennyire szeretném, sajnos, én a poros nyomába se érek!
 
 
 

A lap továbbra is folyamatos fejlesztés és szerkesztés alatt áll!

 
  Fodor János
  egészségügyi szaktanár
  fodor1957@yahoo.com
 
 
 
 
elhagyom az oldalt Tovább
 
 
 
 
  Készült:
 

2020. március 17.